A nők tisztelete a lovagi korhoz kötődik. Szűziességük megőrzése végett erényövet tettek rájuk, amit addig nem vehettek le, amíg a lovag vissza nem jött a keresztes hadjáratból. Szép, idealizált világ volt ez, amikor a hölgyek még udvariasan beszéltek és kedvesen hallgatták a hozzájuk írt szerelmes dalokat, vagy az éneklés terén kevésbé tehetséges választottjuk verseit. A kor szokásaira jellemző, hogy nagy udvariatlanságot követett el az a férfi, aki úgy lehelt csókot egy úrinő kezére, hogy nem hajolt le elég mélyen hozzá. A nőket övező tiszteletnek számos példáját találhatjuk meg napjainkban is, mint pl. az előbb említett kézcsók- igaz ma már többnyire csak szóban, köszönéskor utalnak erre- vagy, hogy pl. udvariasan előre engedjük őket a liftben.
Ha jobban megvizsgáljuk, hogy mi is ennek a nagy figyelmességnek a mozgatórugója, nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem más, mint a szexuális érdeklődés álcázása, párzási rituálé kulturált formába öntve. Mert legyen bár a férfi egy igazi úriember, lelkében megszűnik tisztelni a gyengébbik nemet, ha már megkapta amit akart. Hogy is lehetne tisztelni egy nőt, egy jó mocskos, állatias közösülés után?