Amerikai őslakosok, az indián regényekből közismert idealisztikus figurák, akik félmeztelenül lopakodva cserkészik be ellenfeleiket, a gonosz fehéreket, (vagyis minket!), hogy aztán hangos csatakiáltás közepette lemészárolják és megskalpolják őket. Az indián kultusz létező, de megmagyarázhatatlan jelenség, az indián regények máig népszerűek, sokat meg is filmesítettek közülük, sőt olyan esetekről is hallani, hogy felnőtt, fehér emberek sátrakban laknak és magukat tollakkal díszítve próbálják meg ápolni az indián hagyományokat.
Ennek a gyerekes viselkedésnek az lehet az oka, hogy az amerikai őslakosoknak olyan értékeket és erényeket tulajdonítanak, amelyekkel nem rendelkeznek, hiszen a valóságban szerencsétlen hájas alkoholistákról, drogfüggőkről van szó. A magukat tollakkal díszítő fehér embereknek pedig bizonyára nem szükséges külön felhívni a figyelmüket arra, hogy a ma élő indián férfiak közül majdnem mindenki homoszexuális. Az is intő jel, hogy azok a kamaszok, akik túl sok indiános könyvet olvasnak, azoktól teljesen összezavarodva, felnőttkorukra kivétel nélkül, ábrándozó, szerencsétlen hülyék lesznek.