Az emberbe genetikailag kódolva van a játékszenvedély. Ennek eleinte csak primitív eszközökkel adózott az ősember; mindenféle csontjátékokat faragtak, amiket manapság senki sem ért. Aztán később megjelent az a kis papírlapokból álló, színes képeket ábrázoló, egyszerűnek tűnő, de valójában végtelenül bonyolult eszköz, amit a köznyelv csak kártyának hív.

Ebben a nyirkos, hideg időben nincs is jobb, mint egy boroskóla vagy meleg tea mellett az asztalnál ücsörögni, barátokkal beszélgetni. S ha már megúntuk a dumálást, a jó öreg társasjátékot, akkor paklira fel, és kezdődhet a lapok keverése. Nálunk már kitört a kártyaszezon, és éjjel-nappal verjük a blattot, pontosabban az asztalt. S hogy mit játszunk ilyenkor? Természetesen ultizunk ezerrel, forintos alapon. Aki nem ismeri ezt az érzést, annak minden bizonnyal sokáig problémái voltak az ágybavizeléssel.