Az emberek  - főleg a gazdagok - szeretnek a jobb kilátás, a kellemesebb levegő, az elszigeteltség kedvéért és persze a burkolt uralkodási vágy hatására minél magasabb pontokra minél nagyobb házakat építeni. A gazdagok, a hatalmasok, az elnyomók, a világot uralni akarók mind így fejezik ki fensőbbségüket. Róma nem is egy, hanem egyenesen hét dombra épült, a párizsi Sacre Coeur is dombtetőn helyezkedik el, csakúgy mint a Budai Vár, Visegrád, és a hatalomnak még számos más jelképe szerte a világban. Az Eifel-torony és a New York-i, szingapuri, dubai-i toronyházak mind az egekbe törnek, úgy mint hajdan az a híres torony Bábelben...

De az egyszerű ember is szeret felmászni a dombtetőre, hogy onnan körülnézzen, élvezze a kilátást, közel legyen a természethez. Persze most nem Rio de Janeiro-ra gondolok, mert ott a prolik laknak a dombtetőkön is, mert oda száll fel a bűz meg a mocsok, meg a betegség. Tehát az éremnek - mint mindig - itt is két oldala van. De hogy nagyon messzire ne menjünk: mindannyian tudjuk, hogy Budapesten mit jelent ha valaki "dombvidéki". Szinonímája ez a rongyrázó, egyszerű embereket lenéző, fennhéjázó, szemét embernek - tisztelet a kivételnek.