Biztos vagy benne, hogy a média mindig az igazat írja? Szerinted, ha
az emberek készpénznek vesznek valamit, akkor az tényleg úgy is van?
Mi sokat gondolkodunk a dolgokon, és nyitott szemmel járunk a
világban. És ilyenkor gyakran fontos dolgokra jövünk rá. Amiket most
leírunk Nektek. Peace!
Régen nem voltak térképek, ha az emberek el akartak menni valahova felmásztak egy fára, onnan kémlelték az utat, vagy szétnéztek egy hegy ormáról, és ha ez nem segített, akkor megkérdeztek valakit, aki szívesen útba igazította a vándort. Aztán jöttek a kínaiak, és…
Borzasztó szomorú tény, hogy a kínaiak mind szellemi fogyatékosok, pontosabban mongoloid idiótak. Ha összehasonlítjuk a vonásaikat egy kóros emberével, a laikus is könnyen felfedezheti a hasonlóságot. A világ politikusai mindig nagyon okosak tudnak lenni, de vajon arra van-e bárkinek…
A zsidók titkos irata, amit egy pálcika segítségével olvasnak, kízárólag egymás között. A több ezer éves íratok főképpen azt taglalják, hogy hogyan kell az egyszerű embereket becsapni, kisemmizni és nevetségessé tenni, hogy végül a zsidó faj uralkodjék mindenkin. A terv…
A kőolaj egy, a föld mélyében található anyag, amit a kutatók sem igazan tudnak, hogy hogyan keletkezett és hogy mennyi van belőle. Ez annál is nagyobb probléma, mert bármilyen meglepő is, az egész életünk összefügg vele. Például a kőolajból készül a benzin, meg a gázolaj,…