Bőrszín alapján megítélni másokat primitív, európai emberhez nem méltó cselekedet. Annál is inkább, mivel például a négerek bőrszínére borzasztó egyszerű a magyarázat. Tegyük fel eredetileg fehérek voltak. Az első generáció először szépen lebarnult a napon, aztán a következő generáció már barnábban született, de aztán még erre is rábarnultak. Így ment ez évszázadokon, évezredeken keresztül, kitéve az erős afrikai napsütésnek. Nem kell Darwinnak születni ahhoz, hogy belássuk: ez a sorozatos sütkérezés bizony fekete bőrszínt eredményez. Ebből kiindulva valószínűleg arra is van valami józan magyarázat, hogy hogyan alakult ki a négerek köztudottan jellegzetes, kellemetlen szaga.
Négerek
2009.06.24. 11:55 CSACSI
307 komment
Címkék: afrika amerika rasszizmus higiénia négerek
A bejegyzés trackback címe:
https://rajottem.blog.hu/api/trackback/id/tr981205328
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kovács Jánosné 2009.07.20. 17:42:40
Öröm látni, hogy a mai fiatalok körében is megtalálhatók a decens pillanatok kis oázisai, azt, hogy nem kell mindig kábítoszerrekkel élni, hanem a klasszikus sör/töményszesz/virágazánuszba még mindig "virágzik" ebben a tovafutó világban.
Yvette / Babacool 2009.07.20. 17:44:42
@21méter:
oersze, sőt gyertyállást is bírom:DDDDDDD
@Kovács Jánosné:
csókolom, nemtetszene sütni valami kis pogit erre a zenés táncos összejövetelre?
oersze, sőt gyertyállást is bírom:DDDDDDD
@Kovács Jánosné:
csókolom, nemtetszene sütni valami kis pogit erre a zenés táncos összejövetelre?
Kovács Jánosné 2009.07.20. 17:47:41
Dehogynem édes leányom, hát van egy olyan haszontalan vénasszonynak, mint nekem, nagyobb öröme, mint fiatal embereknek boldogságot okozni, legyen az pogácsával, vagy akár buttpluggal is.
Kovács Jánosné 2009.07.20. 17:50:24
@21méter:
Igen kedves fiatalember, amennyi már megmaradt az Illés koncertröl 73-ban, állítólag amerikai szubverziv ügynökök LSD-t eresztettek a tömegbe.
Az eredmény a kis Pong volt.
Igen kedves fiatalember, amennyi már megmaradt az Illés koncertröl 73-ban, állítólag amerikai szubverziv ügynökök LSD-t eresztettek a tömegbe.
Az eredmény a kis Pong volt.
21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 17:55:27
@Kovács Jánosné:
buttplug:D
Ez a szép történet egész sok dolgot más megvilágításba helyez!:) Csókolom, és Pong lejöhet focizni?
buttplug:D
Ez a szép történet egész sok dolgot más megvilágításba helyez!:) Csókolom, és Pong lejöhet focizni?
Kovács Jánosné 2009.07.20. 18:00:44
@21méter:
Ajj, bárcsak focizna az, na látja, akkor férfivé vált volna, így viszont csak kommentel egész nap.
De azért lezavarom már, csak elötte fel kell vennie a "játszós" ruháját.
Bizony szép idök voltak. Bár felejthetném/emlékezném.

Yvette / Babacool 2009.07.20. 18:03:29
@Kovács Jánosné:
ne tessék begombolni majd a Pongi naciját kéremszépen, hadd lessem meg!
ne tessék begombolni majd a Pongi naciját kéremszépen, hadd lessem meg!
Pong 2009.07.20. 18:09:45
Uh, rámraktak egy hülye snoppy's melegítöt, nem is tudom miért, aztán anyu megpróbált piszkálni a kukimnál azt motyogva, hogy begombolja a sliccemmet, de gyors térdmozdulattal eszméletlenre rúgtam, részeg is volt vodkától, meg voltak tabletták a zsebében, tudtok erröl valamit?
S mentem is.
PACE
S mentem is.
PACE
21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 18:18:41
@Yvette / Babacool:
Nem tudsz vigyázni a táskádra? Rossz kislány voltál? Tudod, hogy most mi következik? Na feküdj csak ide a térdemre!
Nem tudsz vigyázni a táskádra? Rossz kislány voltál? Tudod, hogy most mi következik? Na feküdj csak ide a térdemre!
21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 18:20:52
@Pong:
Snoopy most újra divatba jött, nem tudtad? Egyébként helyesen jártál el, ilyen esetben csak ezt tehetted.
Dzsekó orvosa a háziorvosotok?:)
Snoopy most újra divatba jött, nem tudtad? Egyébként helyesen jártál el, ilyen esetben csak ezt tehetted.
Dzsekó orvosa a háziorvosotok?:)
21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 18:31:13
@Yvette / Babacool:
Hová olyan sietős, kisasszony? A büntetés elől nem lehet elmenekülni! Hidd el, neked is jobb lesz így!:)
Hová olyan sietős, kisasszony? A büntetés elől nem lehet elmenekülni! Hidd el, neked is jobb lesz így!:)
Yvette / Babacool 2009.07.20. 18:33:20
@21méter:
de inkább magának, bácsi-látom csillog a szeme, vén kujon!!!!
de inkább magának, bácsi-látom csillog a szeme, vén kujon!!!!
szanalmas 2009.07.20. 18:40:01
Isten megkérdezi a teremtéskor a nemzeteket, hogy ki milyen orrot szeretne.
Megkérdezi a négert:
- Te milyen orrot szeretnél?
A néger azt válaszolja:
- Valami széleset egy pont hozzám illőt.
És lám széles orra lett. Megkérdezi az európait:
- Te milyen orrot szeretnél?
- Egy kicsit keskenyebbet mint a néger.
És lám megkapta.
- És te zsidó milyet szeretnél?
- Pénzbe kerül?
- Nem.
- Akkor jó nagyot.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 18:40:13
@Yvette / Babacool:
Rosszul látod, nekem jobban fáj, ezek könnyek a szememben. Sajnálom, de következesnek kell lenni, különben el fogsz kanászodni. Ez a te érdeked is, meglásd egyszer még nagyon hálás leszel nekem ezért!

szanalmas 2009.07.20. 18:44:32
@Pong:
Két barátnő beszélget.
- Képzeld! - mondja az első unottan - kaptam a férjemtől egy csokor gyönyörű rózsát. Most megint tehetem szét neki este a lábamat.
Mire a második csodálkozva:
- Miert? Nincs vázátok?

Baszom 2009.07.20. 18:51:41
@szanalmas: Mint olvastam az új módi nem a vázába hanem a seggberózsa.
Azt hiszem nem tudok lépést tartani a világ fejlődésével.
Lehet, hogy csak öregszem?
Azt hiszem nem tudok lépést tartani a világ fejlődésével.
Lehet, hogy csak öregszem?
Baszom 2009.07.20. 18:55:44
@Yvette / Babacool: Nem tudom, hogy dragon mit fog szólni ehhez az évődéshez.
Pong 2009.07.20. 19:07:23
Most màr kanapéról ON:
@Baszom:
Ebben az esteben a vàza egy szinonima a puncira, s a seggberózsa, ha emlékezetem nem csal, dragon úr hasznàlta ezt mint terminus technicust a gyürüs izomra.
@szanalmas:
Valami azt mondja nekem, hogy voltmàr, s hogy szakàllam soha sem érhet fel a viccéhez.
@21méter:
Azért levettem a snoopyt, s a pong ütömet add légyszives ide. Rà is van írva az nevem.
Anyutól elvettem a vodkát és a tablettát, de gonosz gerontofil. Szàndékaid egyértelmübbek voltak, mint egy pénteki angol fiúnak GHB-vel péntek este.
@ Yvette / Babacool
Végiolvastam a kommenteket, anyu ide többet be nem teszi a lábát, skandallum!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 19:10:56
@Pong:
Parancsod számomra kívánság, tessék. És ne haragudj, hogy lerúgtuk a szemüvegedet. Legközelebb szólj anyukádnak, hogy vegye le rólad foci előtt!
Parancsod számomra kívánság, tessék. És ne haragudj, hogy lerúgtuk a szemüvegedet. Legközelebb szólj anyukádnak, hogy vegye le rólad foci előtt!
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.07.20. 19:23:39
Ami itt zajlik, az tűrhetetlen, gyomorforgató, minden jóérzésű embert zokogásra késztet.
Pong 2009.07.20. 19:44:17
@the dragon:
Részletezze kérem, addig nekem itt van 1kg tonhal, amit salátába formálok át, s már tudom, hogy anyut idehozni hiba volt.
Részletezze kérem, addig nekem itt van 1kg tonhal, amit salátába formálok át, s már tudom, hogy anyut idehozni hiba volt.
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.07.20. 20:09:56
@Pong:
Hiba volt, fatális, hisz errefelé nem kedveljük a szenilis vén szatyrokat. De ez csupán a probléma egyik fele! Sokkal aggályosabb, hogy férfi létedre ételt - ráadásul ilyen reformkonyhás szargecit - készítesz, miközben saját bevallásod szerint párkapcsolatban élsz... Az is igaz persze, hogy - tán nem véletlenül - partnered nemi jellegének meghatározása felett elegánsan átsiklottál.
@szanalmas: a te vicceid viszont jók. És ezt vedd nyugodtan buksisimogatással egybekötött jutalomfalat osztásnak!

Pong 2009.07.20. 20:24:08
@the dragon:
Ne aggódjon, van benne 3 fajta tészta, amitöl Robert de Niro elérte a töle elvárt szinészi teljesítményt a Raging Bull utolsó filmkockáin.
"Egy kiló olajos ton, s tészta,
kész is hát az a reformkonyha."
S. Norbi
Nem szabad mindig étteremben enni, tapasztalatból mondhatom, hogy ez obezitáshoz vezet.
Ja, s igen, kommentjeimben emlitettem, hogy elöfordul néha civakodàs, s tegye fel magának a kérdést: "Szokott ön férfival veszekedni?"

Kovács Jánosné 2009.07.20. 20:45:08
Sziasztok, gyerekek, felébredtem a földön, s valami különöset álmodtam, mintha valaki fejberúgott volna.
Ej, no mindegy, van valami fájdalomcsillapitotok?
Ej, no mindegy, van valami fájdalomcsillapitotok?
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.07.20. 21:00:31
@Pong:
Kikapós-bekapós kis buziknál nem lehet aztat tudni.
@Yvette / Babacool:
Legkevésbé sem. :( Fáradt vagyok, mint a nyű, s dolgom is számos.
Kikapós-bekapós kis buziknál nem lehet aztat tudni.
@Yvette / Babacool:
Legkevésbé sem. :( Fáradt vagyok, mint a nyű, s dolgom is számos.
Yvette / Babacool 2009.07.20. 21:11:22
na ne hízelegjetek:)
még elpirulok, annak meg mindig pultontáncolás a vége
még elpirulok, annak meg mindig pultontáncolás a vége
Piréz Tosz 2009.07.20. 21:16:18
@the dragon:
nem nagyon van mit levetni:DDDDDDDD
nem nagyon van mit levetni:DDDDDDDD
Yvette / Babacool 2009.07.20. 21:28:30
Piréz Tosz 2009.07.20. 21:16:18
@the dragon:
nem nagyon van mit levetni:DDDDDDDD
Válasz erre
itt én vetkőzök baszod!!!!!!
@the dragon:
nem nagyon van mit levetni:DDDDDDDD
Válasz erre
itt én vetkőzök baszod!!!!!!
21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.07.20. 22:45:04
Látom hiányoztam, szóval hol van az a téböldensz?
Pong 2009.07.21. 09:27:37
@szanalmas:
Végre ON. Ne provokálj beugratós kérdésekkel, mindenkitudja, hogy Whitney már nem Néger, hanem Skeletor földi fenntartója.
Bidességg is beugratós, hiszen csak, ha alkalmazzuk az Amy Winehouse filtert, akkor egészen biztosan nagyleánypelenkát hord.

DrJohnson 2009.08.23. 00:36:23
@the dragon: Ezek közül természetesen egyik se képes rendesen beszélni, de hát a kutyák se tudnak beszélni, mégis tudnak szaporodni, nem is értem.
Azt áruld el azért, hogy mit kerestél a noilapozo.hu oldalon?
Azt áruld el azért, hogy mit kerestél a noilapozo.hu oldalon?
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.08.23. 10:15:31
@DrJohnson:
Zsigereimben éreztem, hogy ezt a kérdést valaki fel fogja tenni, de szerencsére van rá józan, a heteroszexualitásom legkevésbé sem megkérdőjelező válasz. Tudni illik a linket az origó főoldalán találtam a 24 óra híreinél, ahol csak a cikk sokat ígérő címe volt látható.

the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.10.07. 21:56:51
A jó kurva anyjukat ezeknek az anyaszomorító, ideggyenge néger bokorugróknak.
csőr dzsinn ész 2009.10.07. 22:34:02
útálatod jogos, az afrikában élők félállatok. a rabszolgafatyak között van kivétel, de azért komoly állást nem kéne nekik adni.
amerika elveszett...
amerika elveszett...
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.10.07. 22:54:11
@csőr dzsinn ész:
Nagyon felbaszott ez a németek elleni U20as nigériai zakó. Ekkora gyökérség csak a mesében van.
Komolyan mondom, most már ideje lesz beindítani a "Sterilizált négert minden háztartásba" (SNMH) elnevezésű tömegmozgalmat, mely rövid időn belül megkerülhetetlen erővé nőhetné ki magát...

csőr dzsinn ész 2009.10.07. 23:39:47
@the dragon: kitömve gondoltad? hmmm.... mondjuk nem lenne rossz edénytartónak.
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.10.13. 17:04:41
Büdös kurva négerek.
the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.10.13. 18:41:26
Büdös kurva négerek.
csőr dzsinn ész 2009.10.13. 19:38:35
@the dragon:
Nagyjából egyetértek te csökött náci. Csakhogy én tapasztalatból láttam őket, mint félállatokat az utcákon fetrengeni!
Nagyjából egyetértek te csökött náci. Csakhogy én tapasztalatból láttam őket, mint félállatokat az utcákon fetrengeni!
Az utolsó 100 komment: