A japánok sokan vannak, ránézésre teljesen egyformák, ferde a szemük, fekete a hajuk és állandóan a fényképezőiket kattogtatják vagy udvariasan hajlonganak. Ugyanolyan csingcsancsung nyelven beszélnek, mint a kínaiak, és ugyanúgy is néznek ki. Mégis, Japán – a többi távol-keleti országhoz képest - indokolatlanul túldimenzionált, a hozzájuk kapcsolódó mítoszok nagy része már elavult, vagy túlzáson alapszik. Először is, azt tartják róluk, hogy nagyon jók az elektronikában, és a Casio is azért ilyen jó, mert japánban gyártják; holott azokat is Kínában gyártják, mint mindent, amihez olcsó munkaerő kell. Aztán itt van például a szusi őrület. A szusi egyre elterjedtebb Nyugaton, sőt hazánkan is sorra nyílnak a szusibárok, ahol a japán mítosznak köszönhetően egy kis algába csomagolt haldarabért rengeteg pénzt húznak ki az emberek zsebéből. A szamurájaikról is nagyon híresek, de ezeket az atombomba ledobása után betiltották a kamikázéval együtt, és mára már rosszabbul karatéznak, mint a kínaiak, elég, ha megnézünk egy kung-fu filmet. Sajnos a gésák is megszűnőben vannak, akik pedig állítólag a világ legnagyobb kéjhölgyei voltak, például olyan mesterfogásokat tulajdonítottak nekik, hogy felláció előtt direkt forró teát ittak. Viszont, ezekből a legendákból is sokat levon az a tény, hogy az ázsiai férfiak köztudottan kicsi péniszéhez nem kell túl nagy művészet.